Dunántúli túránk során kicsit elidőzünk a Velencei-tónál, majd egykori székes fővárosunk érintésével a Bakony felé vesszük az irányt. Ott középkori városokat, várakat, szerzetesek hagyatékát nézzük meg, hegyvidéki környezetben.
Első nap
Velencei-tó
Utazásunk első állomása nem is lehetne jobb helyen, mint a strandon. A Velencei-tó kiválóan alkalmas egy fürdőzésre. Ha kicsit jobban szeretnénk megismerni a tavat, lehetőségünk van egy rövid, kb. kétórás kenuzásra is. Ennek során kacskaringózunk a nádas- és gyékénytelepek között, míg szakvezetőnk mesél az ökológiai rendszerről, az egymásra épülő élőlények hálózatáról. Megismerhetünk több hínárfajt, a rovarfogó rencét, vízi rovarokat, és persze láthatunk szép madarakat is. A kifejezetten ornitológiai érdeklődésűek madármegfigyelésen is részt vehetnek.
Kápolnásnyék
Vörösmarty Mihály szülőfaluját is felkeressük. A szülőházában berendezett múzeumban kicsit közelebb kerülhetünk a Szózat írójához.
Agárd
Ziegler Géza, ismertebb nevén Gárdonyi Géza szülőháza itt áll a településen. Az ebben található múzeum bemutatja az író életét, munkásságát. Mellette az egri vár kicsinyített mása látható, amelynek segítségével felidézhetjük az Egri csillagok jeleneteit.
Sukoró
A falu közelében zajlott 1848-ban a pákozdi csata, melynek során a Jellasics vezette haderő vereséget szenvedett a magyar szabadságharcosoktól. Ennek állít emléket a Mészeg-hegyi obeliszk, amely mellett összefoglalhatjuk a szabadságharc eseményeit, a szomszédos kilátóról pedig szép kilátásban gyönyörködhetünk a Velencei-tó irányában. A közelben további kirándulást is tehetünk. Ennek célja a terület különlegességének számító gránit kövek (Kocka-kő, Pandúr-kő) felfedezése lesz.
Alcsútdoboz
A falu szélén található, majd’ 200 éves arborétum hazánk egyik legszebb angolparkja. Az alapító Habsburg főherceg kastélyának sajnos már csak a romjai találhatók meg, de a famatuzsálemek rendületlenül állnak. Kellemes sétát tehetünk a gyűjtemény ösvényein.
Székesfehérvár
Latinul Alba Regia, a középkori Magyarország fővárosa, királyi székhely, koronázási és királyi temetkezési hely volt. Géza fejedelem alapította 972-ben, bár területe már a kőkör óta lakott volt, az i.e. 5. évezredtől. Szent István bazilikát építtetett, II. András pedig itt hirdette ki az Aranybullát. Később érintette a török vész, trónviszályok, de állami és egyházi jelentősége nem veszett el. Városi sétánk alkalmával megnézhetjük a középkori várfal romjait, a valaha volt koronázási templom maradványait, a Szent István mauzóleumot, a főtéren az Országalma szobrot, a Kossuth udvarban az Órajátékot. A belvárosban a középkori utcákon csodaszép épületeket is láthatunk. A Vörösmarty Színház, az Árpád Fürdő, a Püspöki Palota, néhány sarokerkélyes ház kész művészet- és építészettörténeti csemege.
Második nap
Gorsium-Herculia
Gorsium az I. századtól katonai célú település, helyőrség volt. A rómaiak ellenőrizték a kereskedelmi utak csomópontját. A település később fejlődött, városfallal és ezeken levő kapukkal vették körül, az utcákat házak, templomok, oszlopsorok alkották, és piacterek létesültek. Ezek maradványait mind láthatjuk a régészeti parkban. A III. században a város elpusztult, majd a helyén épült fel Herculia. Ebből a korból grandiózusabb építészeti emlékek maradtak ránk, többek között két ókeresztény bazilika, és egy palota állt a városban.
Veszprém
A város a Bakony szélén áll, dombos, völgyekkel tarkított területen.
A szinte mindenhonnan látható vár is egy meredek sziklákkal határolt magaslaton áll. Falait a Szent István király által alapított püspökség, és a Gizella királyné által építtetett székesegyház védelmére emelték. A vár egyik legépebben maradt eleme a Tűztorony, melynek alapjait a XIII. században tették le. Erkélyéről az egész város látható.
A mozgalmasabb programot kínáló állatkert is messze földön híres. Nagy területen fekszik, így lakóinak elegendő helye van, inkább szafarinak éljük meg a nézelődést, mintsem kiállításnak. Számtalan egzotikus vadat figyelhetünk meg, a rendszertan jelentős részét felölelve. Mindenki megtalálja a kedvencét. A mókás gyűrűsfarkú makitól a vonat méretű orrszarvúig elképesztő a fajgazdagság.
Herend
A Porcelánmanufaktúra az iparművészet iránt érdeklődőknek nyújthat érdekes perceket. Meg lehet fogni a porcelánmasszát, ki lehet próbálni a festést, de egyszerűen csak körbe is lehet nézni.
Kalandpark, Paloznak
A nap zárásaként, a tartalékban maradt energiák felhasználása érdekében betérhetünk a Nosztori Élményparkba. Rendelkezésre áll játszóvár, -ház, -tér, labdajátékokhoz pályák, drótkötél ügyességi pályák, mászófal, ’kötéltánc’ erre a célra szolgáló szalagon, speedminton, minigolf, és még sok érdekes játék.
Harmadik nap
Zirc
Zircről az arborétum jut eszébe a legtöbbünknek. Nem csoda, világhírű a ciszterci szerzetesek által alapított, angolpark jellegű növénygyűjtemény. Ösvényein gyönyörű fákat, lágyszárúakat láthatunk. A fajok fele a környező bakonyi erdőkből származik, a helyi életközösség megőrzése céljából telepítették ide egyedeiket.
A város említésekor figyelmet kell szentelni a ciszterci apátságnak. III. Béla alapította a XII. században. A szerzetesek a középkori Európa, így hazánk szellemi fejlődésében is nagy szerepet játszottak. A török hódoltság idején az apátság másfél évszázadon át néptelen volt, épületei tönkrementek. A mai monostor és templom a XVIII. században épült. Az apátságban található könyvtár lélegzetelállító. Több tízezer kötete közül sok a ritkaság, az egyedi darab, és maga a nagyterem is csodálatos látványt nyújt. Történelmi vonatkozásként megemlítendő, hogy I. András király itt halt meg, majd a Tihanyi Apátságban helyezték végső nyugalomra.
Csesznek
Vára a XIII. században épült, gótikus stílusban. Magas sziklán álló központi épülete és függőhíddal összekötött tornya messziről látszik. Romos falai között nagyon jó hangulatban lehet bejárni az erődítményt.
Pápa
A város barokk főterét uralja a plébániatemplom a hatalmas tornyaival. A szomszédos utcában található a Lábasház, mely hosszú árkádjáról kapta nevét, de a belvárosban még sok szép épület látható. A sarokerkélyes Botka-ház, Griff Szálló, Zichy-ház, és sok műemlék kísér utunkon. Az Esterházy-kastély tárlatvezetése során tanúi lehetünk a barokk élet mindennapjainak. A termekben ugyanis korhű ruhákba öltözött udvarhölgyek, főurak, és a grófi pár tevékenykedik.
Adventure Park, Kislőd
Amennyiben a napi programmal hamar végzünk, a délutánt egy jól összeállított kalandparkban tölthetjük. 1 km hosszú kötélpályán csúszhatunk a magasban akár 80 km/h sebességgel, vannak fatörzsek között kiépített ügyességi kötélpályák, bob, csapatmunkát igénylő játékos feladatok, és számos vizes program is: csúszda (’fánkkal’), pontonhíd átkelés, vízibicikli, jetski is kipróbálható. És ha még ez sem lenne elég, néhány további lehetőség: íjászat, várpróba, állatsimogató, aranymosás, 3D karika, kalandvár, kisvasút, elektromos autó, mászófal, trambulin, tutaj, lézerharc, vízi gömb, ejtőgép, gokart, valamint foci- és röplabdapálya is igénybe vehető.
Negyedik nap
Ság-hegy, Celldömölk
A Pápától néhány km-re magasodó hegy a természettudományok nagy ismerője. Tetején próbálta ki Eötvös Loránd a torziós ingáját, amely tudománytörténeti emlékhellyé emeli a bazalttömböt. Itt található továbbá a nemrég megnyílt Kemenes Vulkánpark, amely főleg gyerekek számára nyújt egyedülállóan érdekes, interaktív kikapcsolódási, egyben tanulási lehetőséget.
Sümeg
A vár kopár hegyetetőn ülve, jóval a táj fölé magasodva uralja környezetét. Akár 20 km-ről is látható impozáns épülete. Elsőként a fellegvárat emelték a XIII. században, majd később a külső-és belső várat, kapukkal, palotával, bástyákkal. A XVIII. századtól romos állapotban volt, felújítása napjainkban is folyik. A középkori életet bemutató kiállítások nagyon látványosak. Korabeli ruhába öltöztetett bábuk, valódi bútorok, eszközök, berendezett konyha, éléskamra, lakószoba, börtön, és műhelyek varázsolnak el minket. A Történelmi Élménypark ennél többet is mutat, meg lehet tekinteni egy lovagi tornát gyalogos és lovas párviadallal, hajítógépeket, ostromtornyot, dárdavetőt, tűzfegyvereket, és ki lehet próbálni az íjászkodást.
Hogy a földrajzórák anyagához is tudjunk kapcsolódni: a várhegy tengeri élőlények vázából felépült mészkő, a magasba nyúló sasbérc pedig vetődések mentén emelkedett ki.