Ez egy különleges program, több szempontból is. Egyrészt nagyon szép helyre kalauzol minket. Olyan helyre, amelyhez hasonlót sokan még nem is láttak. Továbbá, ez a természeti tünemény évente mindössze néhány hétig érhető el, tavasszal, tehát nem pótolható bármikor.
A kirándulás alkalmával a Bodrog és a Tisza folyók között elterülő ártéren evezünk. A réteket elárasztja a hegyekből lezúduló víz, akár több méterrel is megemelkedik a szintje. Sokszor a legelők fölött, a fűzbokrok koronái között ringatózunk. Fontos tudni, hogy ez nem vadvíz, nem hömpölyög az áradat, hanem óriási tóként látjuk. Ha kisebb az áradás, akkor a szárazföldek közötti csatornákban van csak víz. Ilyenkor ezeket követve kell kacskaringózni a vadregényes, érintetlen tájon. A vízi utakat fák szegélyezik, a csendes öblökben növények virágzanak, békák, teknősök sütkéreznek, a szoborszerű, kiszáradt fákon pedig madarak pihennek. Sok különlegességet láthatunk, szemünk elé kerülhet akár réti sas, barna kánya, fekete gólya is - mind ritka, védett faj. Kócsagok, gémek, kormoránok, szerkők, fehér gólyák nagyobb számban is előfordulnak. Evezés közben láthatjuk a Világörökség listás Tokaj Hegyalját, az Északi-középhegység magaslatait, valamint a mocsári nőszirom, sulyom, fehér tündérrózsa és a vízitök példányait is.
A hangulat nagyon nyugodt, teljesen átjár minket a természet, a csend, a növények zöldjének és a víz kékjének harmóniája. Teljesen kikapcsol, felüdít.
Első nap
A kenutúra hossza a csapat erőnlététől és érdeklődésétől függ, bármikor vissza lehet fordulni. Amennyiben a gyerekeket leköti a körülölelő természet számtalan titka, többször érdemes megállni, ezekről mesélni. Ha jó erőben vannak, akár Zalkodig is el lehet evezni. Este egy bográcsozás is beleférhet.
Második nap
A mai napon is a Zsaró-éren megyünk be az ártérre, de hamar letérünk a tegnapról ismert csatornáról, és a Balota-tó (vagy más néven: Nagy-tó) felé vesszük az irányt. A patkó alakú, lefűződött mederág rég nincs összeköttetésben a folyóval, így élővilága is merőben más. Egy rejtett zugon át kijuthatunk egy olyan vízi útra, amely kivezet a Bodrogra. Ott már csak „csorogni” kell, és visszaérünk a táborba.
Fontos: szakvezető igényelhető a kirándulásra.
A vízreszállás kötelező kelléke a mentőmellény, amelyet biztosítunk.