Akik sportosan szeretnék a területet megtekinteni, de nincs kedvük evezni, választhatják a kerékpározást is. A Tisza-tó körül bicikliút vezet. Ennek egy-egy szakasza könnyen bejárható, érinteni lehet a tanösvényeket is, és a látvány önmagáért beszél.
A tó teljes megkerülése a kevésbé gyakorlottaknak, illetve akik szét is akarnak nézni, kétnapos program, ezért javasolt a táv bontása. A látványosabb területek Tiszafüred közelében találhatók, így onnan kiindulva haladhatunk Poroszló felé, egy másik alkalommal pedig Délre.
A napot jól megérdemelt strandolással zárhatják a gyerekek.
Teljes értékű, önálló programként is szívesen ajnánljuk a Kalandszigetet, de biciklizés utáni délutáni elfoglaltságnak is kiváló. Kötélpályák, mászófal, csúszó pályák, minigolf, íjászat, játszótér és trambulin várják a gyerekeket.
A Tisza-tó sziegte hatalmas, öreg fákkal benőtt terület. Az összesen 140 játékelemből álló, különböző nehézségű kötélpályák pókhálószerű egymásra épülésének és átjárhatóságának köszönhetően soha nem látott szabadságot nyújt a kreatív játékosoknak arra, hogy kedvük szerint próbára tegyék erejüket és bátorságukat. A gyerkőc kötélpályán a legkisebbek profi alpintechnikai felszereléssel a méretükre tervezett, de a felnőttekével pontosan megegyező izgalmas akadályokat küzdhetnek le a fák közötti élményelemeken.
A különleges formatervezésű, 5 emelet magas mászófal és kilátó a kalandpark legemblematikusabb építménye. A mászóutak kialakításának lehetősége végtelen, így egyaránt feledhetetlen élményt nyújt a falmászással ismerkedőknek és a profi versenyzőknek egyaránt.
A mászótorony tetejéről induló 300 és 400 méteres kötélcsúszdák nem csupán a szabadon siklás élményével ajándékoznak meg, hiszen a magasból kivételes kilátás nyílik a Kalandszigetre és a Tisza-tóra is. A kilátó torony akadálymentesített, speciális emelő szerkezet segítségével juthatnak fel a mozgásukban korlátozottak.
A kalandpark nem csupán az extrém élményekre vágyóknak kínál maradandó élményt. A lombkoronában elhelyezkedő Fészek-tanösvény egyedülálló konstrukciójának köszönhetően kisgyermektől a nagymamáig minden korosztály testközelből ismerkedhet meg a Tisza-tó csodálatos élővilágának egy eddig elérhetetlen szegletével.
Az íjászatot a klasszikus mód mellett egy különleges pallóúton lévő pályán is kipróbálhatják az érdeklődők. A természetes akadályok között haladó ösvényen különböző állásokból lőhetünk fix célokra.
A Kalandsziget játszótere elsősorban a kisebbeknek kínál nagyszerű és biztonságos szórakozást.
A kevésbé megerőltető szabadidő sportok kedvelőinek kedvenc játéka lesz a minigolf pálya. A gyönyörű vízparti környezetben lefektetett pályarendszer a kezdők és a haladók igényeinek is kiválóan megfelel.