Jelen programunkat a kicsit nagyobb korosztálynak szánjuk, de természetesen jó erőben lévő, vagy felnőttekkel kiegészült fiatalabb csoportok is bátran benevezhetnek rá.
A napot a Tisza-tó élővilágának felfedezésével töltjük, méghozzá testközelből. Számos olyan vízfelület, holtág található, ahova nem, vagy csak igen szigorú korlátozással lehet bejutni motoros hajókkal. Ezért az élővilág itt szinte zavartalan. Kis öblökben, mint gondozott kertekben virágzik a fehér tündérrózsa, szőnyegként borítja a vizet a rence, de van itt tündérfátyol és sulyom is. Kócsagok, gémek, kárókatonák, récék röppennek fel közeledtünkre, majd szállnak le kissé távolabb. Tanösvények is segítenek a tájékozódásban, a tanulásban. Amit a képeken látunk, lehet, néhány perc múlva élőben is megpillanthatjuk. A – majdnem érintetlen – természet lenyűgöző. És a kenus közlekedés nem utolsó sportolásnak sem. Továbbá, a gyerekek biológiai ismereteit szélesíthetjük, szinte észrevétlenül. Beszélhetünk a halak életciklusáról, a különböző vízterek eltérő adottságairól és azokhoz való adaptációról, a rovaremésztő növényekről, a természetvédelemről, vízszennyezésről, és még sok aspektus felmerülhet.
Akinek pedig még maradt ereje, a nap végén a közeli strandon úszhat egyet.
Fontos: helyi vezetőt biztosítunk a biztonságos tájékozódás érdekében.
Teljes értékű, önálló programként is szívesen ajnánljuk a Kalandszigetet, de evezés utáni délutáni elfoglaltságnak is kiváló. Kötélpályák, mászófal, csúszó pályák, minigolf, íjászat, játszótér és trambulin várják a gyerekeket.
A Tisza-tó sziegte hatalmas, öreg fákkal benőtt terület. Az összesen 140 játékelemből álló, különböző nehézségű kötélpályák pókhálószerű egymásra épülésének és átjárhatóságának köszönhetően soha nem látott szabadságot nyújt a kreatív játékosoknak arra, hogy kedvük szerint próbára tegyék erejüket és bátorságukat. A gyerkőc kötélpályán a legkisebbek profi alpintechnikai felszereléssel a méretükre tervezett, de a felnőttekével pontosan megegyező izgalmas akadályokat küzdhetnek le a fák közötti élményelemeken.
A különleges formatervezésű, 5 emelet magas mászófal és kilátó a kalandpark legemblematikusabb építménye. A mászóutak kialakításának lehetősége végtelen, így egyaránt feledhetetlen élményt nyújt a falmászással ismerkedőknek és a profi versenyzőknek egyaránt.
A mászótorony tetejéről induló 300 és 400 méteres kötélcsúszdák nem csupán a szabadon siklás élményével ajándékoznak meg, hiszen a magasból kivételes kilátás nyílik a Kalandszigetre és a Tisza-tóra is. A kilátó torony akadálymentesített, speciális emelő szerkezet segítségével juthatnak fel a mozgásukban korlátozottak.
A kalandpark nem csupán az extrém élményekre vágyóknak kínál maradandó élményt. A lombkoronában elhelyezkedő Fészek-tanösvény egyedülálló konstrukciójának köszönhetően kisgyermektől a nagymamáig minden korosztály testközelből ismerkedhet meg a Tisza-tó csodálatos élővilágának egy eddig elérhetetlen szegletével.