A nyugati határ közelében több programunk is van. Nem véletlen, hiszen a terület igen gazdag látnivalókban. Ha kenuba szállunk, Világörökség helyszínen evezhetünk, de ha kultúrára vágyunk, felkereshetjük a „magyar Versailles”-t is.
Első nap
Sopron
A „Leghűségesebb Város”. Római nevén Scarbantia, területén már az őskorban is éltek. A középkorban koronázási város lett, és jelentősége országos szintűvé vált. Ma műemlékekben az egyik leggazdagabb városunk, hangulata magával ragadó. Érdemes egy nagy sétát tenni, és a számos híres épület közül néhányat felkeresni. A Cézár-házban a XVII. században országgyűlést tartottak, Liszt Ferenc 9 évesen a Régi Kaszinóban, később a Bezerédj palotában adott koncertet, a Fabricius-ház római fürdő maradványait rejti, a Gambrinus-ház, mely a XV. századig városházként funkcionált, mintha egy kosztümös film díszleteként maradt volna itt, a palotaszerű barokk Storno-házban pedig a XV. században Mátyás király is megszállt Bécs ostromának idején. Fellelhetőek módos gazdák lakóházai, római romkert, a vármegye háza, vagy a város jelképének számító Tűztorony, melynek körteraszáról akár az Alpokig is ellátni. A város zsúfolásig van gyönyörű és beszédes épületekkel.
Fertőrákos
A győri püspökség nyári rezidenciáját találjuk itt, melyet barokk stílusban a XVII. században kezdtek építeni. A másik jelentős látványosság a településen a kőfejtő. A kb. 15 millió éve kialakult mészkőben tengeri élőlények (csigák, kagylók, korallok, foraminiferák, kagylósrákok) maradványai fedezhetők fel. Az üledék szilárdsága, faraghatósága miatt kiváló építőanyagnak bizonyult már a római kortól. Sopron és Bécs középületeihez is szállítottak innen alapanyagot. Vastagsága több mint 3 emelet magas, benne a bányászat hatalmas termeket hagyott maga után, melyek ma koncertek, előadások helyszínéül szolgálnak.
Második nap
Fertő-Hanság Nemzeti Park
A délutánt a Fertő-tó környékén töltjük, a Világörökség részeként nyilvántartott Fertő / Neusiedlersee kultúrtájon. A nemzeti parkot 1994-ben Ausztriával közösen hozta létre hazánk. A Fertő-tó kisebb része található magyar oldalon, de nem csak a sekély víz, hanem a partjai mentén húzódó, széles nádas, a körülötte található szikes rétek, mocsarak, láprétek is értékes élővilágot rejtenek. Egyes részei a Ramsari Egyezmény, mások Világörökség lista tagjai. Nagyon változatos a gerinctelen- és halfaunája, és a vízhez kötődő, több tízezres csapatokban vonuló madárfajok sora. A lápok, mocsarak számos növény- és állatritkaságnak adnak otthont, többek között a rákosi viperának, és reliktum endemikus harasztoknak is. Gyalogosan több tájegységet is felkeresünk, de evezésre is módunk adódik. Kenuval vagy sétahajóval a Fertő-tavon is kirándulhatunk, majd ellátogathatunk a Hanságba, ahol kultúrtörténeti érdekességek mellett csodás természeti látványban is részünk lehet.
A természetjárás után busszal – átkelve Ausztriába – megkerüljük a Fertő-tavat, megnézzük az osztrák névadó Neusiedl am See települését, a határ túloldalán elterülő védett területeket, és természetesen a nagy vízfelületet, melynek déli csücske ér át hozzánk.
Fertőd
Az Esterházy-kastélyt 1720-ban kezdte építtetni Esterházy József herceg. Korában Európa-szerte híres volt kulturális életéről, színházáról. Pompáját jelzi, hogy „magyar Versailles”-nak hívták az épületegyüttest és környezetét.
Nagycenk
A falu a Széchenyi család uradalmi központja volt generációkon át. A klasszicista kastélyban emlékmúzeumunk működik. Az épület előtt mesés franciakert látható.